2014. november 18., kedd

Berti, a denevér

Haladni akartam a korral, horgolni valamit Halloweenre, de lekéstem róla.
Tulajdonképpen nem is bánom, mert Berti szerintem olyan cuki lett, hogy nem érdemli meg, hogy a rémségek közé kerüljön.










2014. október 24., péntek

2014. augusztus 3., vasárnap

Kulcstartók

Talán soha nem jutott volna eszembe, hogy ilyen kicsi táskákat horgoljak, ha nem látok az interneten egyet, amibe rögtön beleszerettem.






2014. július 20., vasárnap

Karkötők

Azóta foglalkoztat az ékszerkészítés gondolata, amióta megtanultam horgolni.
Először amigurumis gömbökben gondolkodtam, de ez még várat magára.
Most néhány könnyen megvalósítható ötletet hoztam





2014. június 24., kedd

Meggyszezon

Magának a gyümölcsnek, illetve a nagyon dekoratív vörös-zöld komplementer színpárnak köszönhetően a meggy  nagyon népszerű és sokoldalúan felhasználható motívum.



2014. június 21., szombat

Hurrá, itt a nyár!

 Ebben a bejegyzésben nyári motívumokból szemezgetek.
Van köztük felvarrható horgolt figura, és terveztem egy egyszerű halacska amigurumit is, amit kezdőknek is bátran ajánlok.





2014. május 4., vasárnap

2014. február 27., csütörtök

Blokkok összehorgolása

Az utóbbi időben nem amigurumit, hanem blokkokat horgoltam.
A Kézimunka enciklopédiában* találtam meg a nekem legjobban tetsző illesztést, ezt a hamispálcás horgolást.





2014. február 7., péntek

Nyuszik

Tavaly horgoltam buklé fonalból ezeket a nyuszikat. Azóta többen kérték már a leírásukat.
Most végre sikerült időt szakítanom arra, hogy összerendezzem az akkori jegyzeteimet és közzétegyem a mintájukat.

Íme:
http://bit.ly/buklnyuszi

Közel egy éve ezek a bejegyzések készültek:
http://horgoltallatok.blogspot.hu/2013/03/bukle-nyuszi.html
http://horgoltallatok.blogspot.hu/2013/04/foltos-nyuszi.html

Remélem a régi írások és az akkor készült fotók jól kiegészítik majd a mintát.

Jó horgolást!