2013. május 17., péntek

Könyvjelző macska

Ez a könyvjelzőnek is használható horgolt macska szintén a könnyen elkészíthető darabok közé tartozik: egyráhajtásos pálcákkal körönként, sormagasítással készül.












Mintájára ötletgyűjtés során akadtam.
A lap szerzője arra is ad tippet, hogyan kezeljük az akrilfonalból készült horgolásunkat. Vizes zsebkendő alatt vasalta, így egyengette ki a munkadarab széleit. Tulajdonképpen ez megfelel a blokkolás műveletének. Ezt a fázist kihagytam, ez meg is látszik a macskám füleinél és farkánál.
A körökben a pálcák száma sem egyezik az eredetivel: annak idején úgy tanultam, hogy a sormagasítás egy szemnek számít, itt pedig, ha jól emlékszem nem így számolta az alkotó.
Ebben az esetben az egy-két pálca különbség a végeredmény szempontjából nem számottevő. Akkor lenne gond, ha több körből álló darabról lenne szó.

A könyvjelző horgolásához ismerni kell az egyráhajtásos pálca fogyasztását, mert a fejet ennek a segítségével alakítjuk ki.

A fogyasztás során ugyanúgy, mint a rövidpálca esetében két félig elkészített pálcát horgolunk egybe.

Ráhajtjuk a fonalat a tűre, beleszúrunk a fogyasztandó szembe. Ráhajtás.






Két hurkon áthúzzuk a fonalat. Két hurok marad a tűn.
Ezt a műveletet a következő szemnél is megismételjük.




Most három hurok van a tűn.
A horgolótűre hajtott fonalat keresztülhúzzuk a fennmaradt három hurkon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése