2013. április 8., hétfő

Hogyan készítsünk az amigurumi figuránknak hajat?

Veletek is előfordult már, hogy láttatok egy jó ötletet, ami hosszú-hosszú ideig ott motoszkált a fejetekben, de a megvalósítás valahogy mégis elmaradt?
Nos, ezekkel a figurákkal én is így jártam.










A képet a Ravelryn pillantottam meg. Az fogott meg, hogy milyen ötletesen hasznosította az alkotó a Kinder-tojások belsejét.
Tulajdonképpen a fotó volt a meghatározó, a mintát nem is néztem, így az általam készített amigurumik kissé eltérnek az eredetitől.


Az alsó és a felső részt mindkét esetben külön-külön horgoltam meg, amelyeket később néhány öltéssel egy kis szakaszon összevarrtam.
Mindent úgy csináltam, ahogy az eddigi munkáimban: spirálban horgoltam, a körökben a szokásos módon szaporítottam. Miután elértem a megfelelő méretű kört, a kívánt magasság eléréséig minden pálcába 1 rövidpálcát készítettem.
Ez a kör a béka esetében 18 pálcából állt mivel vastag fonalat használtam, a bohócnál 24-ből.





Az újdonság: most készítettem először olyan amigurumit, amelynek haja van.
Annaboo blogján látott megoldás egyszerűsített változatát készítettem el a következő lépésekben:

Láncszem-sort készítettem, mégpedig olyan hosszút, hogy a fej középénél a homloktól a tarkóig ért. Ennek minden egyes láncszemébe jobbról és balról hurkoltam bele a fonaldarabokat oly módon, ahogy a szakállkészítésnél bemutattam.
(A fonal előkészítésekor úgy kell számolni, hogy félbehajtva húzzuk majd be a szembe. Hosszára hagyjunk rá, a frizura kialakítására a legutolsó lépésben kerül majd sor.)


Tehát a horgolótűvel beszúrtam a láncszembe, és áthúztam a félbehajtott fonaldarabból egy kis szakaszt, majd a így keletkezett hurkon áthúztam a  fonal többi részét.
Megszorítottam a csomót.





Hogy legyen a bohócnak frufruja és hátul is haja, az első és az utolsó szembe középre is tettem "tincseket". Végül a láncszem-sort felvarrtam a fej közepére, megfelelő hosszúra vágtam a hajat, és eligazítottam a frizurát.










Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése